Általános rész
- Az Üdülők igénybevételének feltétele a személyi azonosság, valamint a térítési díj befizetésének igazolása. A szoba átvétele előtt valamennyi kedvezményre jogosító igazolást be kell mutatni, ellenkező esetben csak teljes térítési díj és Idegenforgalmi Adó megfizetése mellett vehető igénybe az Üdülő. A bejelentkezés illetve szolgáltatási szerződés megkötése egyben a házirend elfogadását is jelenti.
- Amennyiben a vendég a kijelölt helyeken kívül, engedély nélkül dohányzik, az ANTSZ hatósági bírságot szabhat ki! A bírság megfizetésére a dohányzó köteles, illetve az intézmény számára kiszabott bírságot is továbbterheljük. Dohányzásra kijelölt hely, a földszintről nyíló hátsó teraszon kihelyezett tábla melletti asztal. A tiltott helyen történő dohányzásból fakadó kár illetve az esetleges hatósági bírság megtérítése az elkövető feladata. Felhívjuk tisztelt figyelmüket, hogy a bírság mértéke meghaladhatja az egymillió forintot is a hatályos jogszabályok szerint.
- Étkezési igény csak előzetesen foglaláskor jelezhető. Az étkezést meghatározott időpontban étkezési jegy/kártya (reggeli, ebéd illetve vacsorajegy) ellenében vehető igénybe a földszinti étteremben. Az étteremből tányért, poharat, ételt kivinni nem szabad! Az étkezések ideje a recepción feltüntetve található meg.
- Az üdülő teljes területére és az épületbe tilos (mérettől és típustól függetlenül) bármilyen állatot behozni!
- Ágynemű hiány illetve rongálás esetén az ágyneműket az alábbi áron köteles a szobában lakó megtéríteni: paplan 3000 Ft, Párna 1800 Ft, Párnahuzat 800 Ft, lepedő 1000 Ft, paplanhuzat 1500 Ft.
- A szobákban elhelyezett berendezési és felszerelési tárgyakért a szállás igénybevétele ideje alatt a szobában lakók egyetemlegesen felelnek. A berendezési tárgyak sérülése illetve eltűnése esetén a házirend mellékletében leírt árak alapján köteles azt a kár okozója, illetve ha ez nem állapítható meg, akkor a szoba lakói megtéríteni.
- A szobákat elfoglalni az érkezés napján 15.00 órától lehet, illetve a szobákat a távozás napján 10.00 óráig kell elhagyni. Csomagmegőrzési lehetőséget biztosítunk.
- Elektromos sütő- és főzőberendezést a szobákban használni tilos és életveszélyes.
- Cégünk nem felel a vendégek közti esetleges nézeteltérésekért vagy konfliktusokért, de a törvényes előírások értelmében megteszi a szükséges intézkedéseket a rend fenntartására az elszállásolási intézmény területén belül.
- Az üdülő területére behozott személyes értéktárgyakért (jellegüktől és értéküktől függetlenül) az üzemeltető felelősséget nem vállal.
- A vendég egyetért azzal, hogy ott tartózkodása idején a szobába, munkaköri kötelezettsége elvégzésére, beléphessen a takarítónő, a karbantartó esetleg az üzemeltető más alkalmazottja.
- A vendég a megérkezésekor saját érdekében azonnal ellenőrzi a szoba berendezésének állapotát és működését, az esetleges hibákat azonnal jelenti a recepción. Ellenkező esetben, az esetleges nem bejelentett hibákért felelősségre lesz vonva, mint ha saját maga okozta volna ezeket. A szobában felmerülő problémákat kérjük jelezze a recepción, hogy ki tudjuk javítani a hibát
- Az épületben levő berendezési tárgyakat, székeket, asztalokat és ágyneműt, paplant és párnát, valamint a pótágyakat és matracaikat tilos kivinni az épületből!
- A vendégnek tilos a szobában és a társas területeken a berendezés átrendezése, a bútorok elszállítása, a televízió készülékek, elektromos készülékek és az elektromos hálózat, internetes hálózat vagy más berendezések javítása és ezekbe bárminemű beavatkozása. Ellenkező esetben köteles a kár megtérítésére amit, ezáltal okoz.
- Az egész objektumban és mindenekelőtt a szobákban a vendég nem használhatja saját villanyfogyasztóit. Ez az előírás nem vonatkozik a személyes higiénét szolgáló villanyfogyasztók használatára /borotva, hajszárító stb. / Ellenkező esetben a vendég köteles megtéríteni a kárt, amit ez által okoz.
- Biztonsági okok miatt 10 év alatti gyermeket ne hagyja a szobán vagy az objektum más területein felnőtt felügyelete nélkül hagyni. Cégünk a felügyelet elmulasztása miatt bekövetkezett balesetek és károk miatt semminemű felelősséget nem vállal.
- Biztonsági szempontból a vendég köteles tiszteletben tartani az ajtókon a csak a „személyzet részére” és a „veszélyes” típusú jelzést.
- Kérjük ne tegyenek olyat, amivel az épület külső vagy belső állagát veszélyeztetik, rongálják, a berendezési felszerelési tárgyakat rendeltetésszerűen használják!
- Kérjük takarékoskodjon az árammal, ha nem tartózkodik a szobában, akkor ne hagyja égve a villanyt, zárja el a csapot!
- Amennyiben a szoba az átlagosnál szemetesebb vagy az ágyak huzatát, a paplant, párnát, falat, függönyt valami beszennyezi, ami egyszerű takarítással nem távolítható el (pl. lábnyomok a falon, folt a függönyön, ágyon stb.), akkor extra takarítási költséget számolunk fel, amelynek összege 1500 Ft/ szoba.
- A szobák elhagyása esetén minden esetben kérjük csukják be a TETŐABLAKOKAT, más ablakokat, mert egy esetleges vihar, zápor esetén a szobákba beeső csapadék tönkreteszi a berendezést- az ebből adódó károkért a szoba lakói egyetemlegesen felelnek! Amennyiben munkatársaink észlelik a nyitva maradt ablakokat akkor pótkulcs használatával bemennek a szobákba és becsukják az ablakokat és ezzel kapcsolatosan utólagos reklamációt nem fogadunk el.
- A házirendet be nem tartó vendég esetében, illetve aki bűncselekményt vagy szándékos rongálást követ el, saját vagy más testi épségét veszélyezteti a szolgáltató jogosult a szolgáltatás felfüggesztésére és az üdülő területéről való kitiltására, valamint bűncselekmény és károkozás esetén a hatályos jogszabályok alapján eljárást is indítani.
Csicsergő Szabadidőközpont Nova esetében további általános szabályok
- Az épületben tűzjelző rendszer működik, mely füst érzékelése esetén lép működésbe, ezért az egész épületben szigorúan tilos a dohányzás. A vétkesen okozott tűzriadó költsége az elkövetőt terheli- ennek összege 20.000,-Ft. Tűz esetén a menekülési útvonalat világító táblák jelzik, illetve a házirend mellékletét képező alaprajz alapján a legközelebb eső lépcsőházon keresztül kell az épületet elhagyni. A menekülési útvonalakon (folyosó, lépcsőház, kijáratok) akadályozó tárgyakat (pl. szék) elhelyezni tilos.
- Amennyiben az étkezés büféasztalról történik, a korlátlan ételfogyasztás biztosított, azonban onnan élelmiszert későbbi elfogyasztás céljából kérjük, ne hozzon el. Ellenkező esetben az étkezés ára újból terhelésre kerül a számlájukra.
- Az étkezések ideje az étteremben feltüntetve található meg, ezektől eltérő időpontokban étkezés szolgáltatást nem áll módunkban biztosítani. Menürendszerű étkezések esetén pontos időpontok, büféasztalos étkezés esetén pedig időintervallum kerül meghatározásra.
- Szálláshely által nyújtott térítésmentesen igénybe vehető szolgáltatások: pingpongasztal, sporteszköz-kölcsönzés, fürdési lehetőség, röplabdapálya, kosárlabda, focipálya, csónakázási lehetőség, internet, sporthorgászat (saját felszereléssel a szálláshely szabályzata szerint). A kölcsönzés feltétele egy fényképes igazolvány leadása a büfében. A sportszerekben, egyéb tárgyakban okozott károkat a kölcsönbe vevő köteles megtéríteni. Billiárd és csocsóasztal pénzfizetés ellenében áll kedves Vendégeink rendelkezésére.
- A szálláshelyen büfé-recepció 0-24 óráig működik. Ha kérdése van, illetve segítségre van szüksége, forduljon kollégáinkhoz bizalommal.
- A szemetet minden nap kollégáink leviszik, kérjük reggeli után a szemeteseket a folyosón elhelyezni. Szelektív szemétgyűjtésre lehetőség van az udvaron és a társalgókban is. Pelenkaszemetes igényelhető. A szennyvízrendszerben dugulás léphet fel pelenka, tisztasági betét vagy szemét bedobásának eredményeképpen, amelynek javítási költségét a lakók kötelesek fizetni. Kérjük kedves vendégeinket, hogy a WC-be tampont, betétet, törlőkendőt, ételmaradékot NE DOBJANAK! Kérjük, hogy a műanyag és papír italos dobozokat, üveget összenyomva helyezzék a szemétbe! Veszélyes hulladékot (elemet pl.) kérjük ne dobjanak a szemétbe! Kérjük, ne szemeteljenek sem az épületben, sem annak területén, a cigarettacsikkeket ne dobják el az udvaron!
- Az épületben presszó és étterem üzemel. Az itt vásárolt italokhoz és ételekhez tartozó poharakat, tányérokat illetve evőeszközöket az étteremből kivinni szigorúan nem szabad!
- A tóban fürdeni a bólyákkal kijelölt területen lehet saját felelősségre. 18 éven aluliak csak felnőtt felügyelete mellett strandolhatnak! A fürdés előtt ill. után tusolási lehetőség az épület végében található vizes blokkban van. Cégünk az esetleges balesetek esetén semminemű felelősséget nem vállal.
- A pihenés érdekében 23.00 óra után kerüljük a hangoskodást, illetve a közösségi terek (főként emeleti társalgók) használatát.
- Kérjük a szobában és az objektum más területein lehetőség szerint ne hallgassák hangosan a rádió és televízió programot. 23.00 - 6.00 óráig kérjük Önöket az éjjeli nyugalom betartására.
- A vendégeink zárt parkolóban parkolhatnak, azonban a parkoló nem áll őrzés alatt, ezért a parkoló autókért illetve a benne hagyott tárgyakért cégünk felelősséget nem vállal.
- Kérjük, hogy a földszinti Göcsej terembe a be- ill. kijáráshoz az épületben található terembejárati ajtót használják. Sáros, vizes cipővel, lábbal ne használják a termet. A kézműves tevékenységekhez minden esetben terítsék le az asztalokat műanyag terítővel (ezt a büfében lehet kérni). A terembe ételt bevinni, ott étkezni nem lehet!
- A kültéri bútorokat, napernyőket amennyiben elviszik a teraszokról kérjük hozzák vissza a használat után!
- Áramszünet esetén cégünk áramfejlesztő berendezéssel átmenetileg biztosítja a szolgáltatást. Az áramfejlesztő berendezés elindítása előfordulhat, hogy fél óra időtartamot is igénybe vesz, illetve zajjal jár a működése. Az áramszünet miatt elmaradt, félbeszakadt programokért felelősséget nem vállalunk! Gázhiány ill. áramszünet esetén az étlapváltoztatás jogát minden esetben fenntartjuk ill. esetlegesen hideg ételekkel oldjuk meg a gázhiány ill. áramszünet idejére eső étkezéseket.
- Tűzrakás szabályai: Tűzrakási szándékát köteles mindenki előre jelezni a recepción, engedély nélkül tűzrakás még a kijelölt helyen is tilos! Tüzet rakni a Szabadidőközpont területén csak az arra kijelölt helyen lehet. Előzetes kérés esetén kollégánk segít a tűzrakásban illetve baltát, bográcsot is tud adni, ezt minden esetben munkanapokon 7.00-15.30 között kell jelezni a büfében. A tüzet a program befejeztével minden esetben el kell oltani! Egy alkalommal a tűzrakáshoz díjmentesen biztosítjuk a kellékeket!
- A főzéshez a konyhából edényeket, étkészletet stb. biztosítani nem áll módunkban, a büfében azonban rendelkezésre állnak az alapvetően szükséges eszközök, tányérok, ezen kívül itt műanyag tányért, poharat, evőeszközt is lehet vásárolni. Kérjük, hogy a konyhai készletet ill. a bográcsot elmosva, kitisztítva hozzák vissza!
- A társalgókban hűtő és mikrohullámú sütő áll kedves Vendégeink rendelkezésére. Az itt elhelyezett ételekért és italok eltűnésért felelősséget nem vállalunk! Az ÁNTSZ szabályai szerint a büfében és a konyhában levő hűtőkbe a vendégek ételeit/italait tárolni (még üres kapacitás esetén sem) áll módunkban. Köszönjük megértésüket!
- Kérjük, óvják a Szabadidőközpontban található növényeket, bokrokat, ágaikat; hajtásaikat ne törjék le, a facsemetéket ne tapossák le, parkolás során ne menjenek neki a parkolót szegélyező bokroknak! A szalonnasütéshez nyársakat ne a Szabadidőközpont területén vágjanak!
- Bababarát eszközök korlátozott számban igényelhetők. Erről érdeklődjön kollégáinknál. A gyermek játékokat, hintákat, játszóteret 12 éves korig használhatóak, 12 év felett használni veszélyes!
- Vendéget fogadni, előzetes bejelentés mellett, cégünk képviselőjének engedélyével szabad.
- 18 év alatti személyt alkohollal és dohánytermékkel nem szolgálunk ki.
- Baleset esetén alapvető gyógyszerek és kötszerek a recepción igényelhetők.
Táborozás és erdei iskola esetén érvényes kiegészítő szabályok
- A cégünkkel szerződött felelős személy, vagy az általa kijelölt tábort/erdei iskolát vezető/kísérő pedagógus vagy felnőtt felelős a csoport tagjainak teljes biztonságáért, programjáért, magatartásáért. A tábor területét csak az osztályfőnök/felügyelő tanár engedélyével lehet elhagyni.
- Étkezési időpontok táborozás/erdei iskola esetén: Reggeli 8.00-8.30, Ebéd 12.00-12.30 és vacsora 17.30 és 18.00.
- A megrendelők által szerevezett programokhoz személyzetet illetve eszközöket biztosítani nem áll módunkban. Cégünk által szervezett programok/modulok megrendelésére legkésőbb érkezés előtti 30. napig van lehetőség.
- Táborozás és erdei iskola esetén 4 munkanapnál nem régebbi orvosi igazolás bemutatása szükséges, a 12/1991. (V.18) NM rendelet alapján. Az ezzel nem rendelkező táborozókkal szembeni szolgáltatást cégünk megtagadhatja, illetve az esetleges bírság a megrendelőt terhelik. A tábort szervezőknek a rendelet előírásai alapján kötelesek szervezni táborozásukat.
- Kérjük nem szemeteljenek az épületben, és az üdülő területén! Minden szobában és minden fürdőszobában található szemetes, ha ezek megtelnek, a szemetet az udvaron található kukákba kell levinni és a recepción kérhető új szemeteszsák. Annak érdekében, hogy a szemét minél kevesebb helyet foglaljon a műanyag palackokat, papírdobozokat nyomd össze és veszélyes hulladékot (elemet pl.) ne dobd a szemétbe!
- Csoportos foglalás esetén az ágyneműt érkezéskor a táborvezetőnek adjuk át és távozáskor kérjük lehúzni és fajtánként szétválogatva (paplanhuzat, párnahuzat és lepedő) összegyűjteni az I. emeleti társalgóban. Az ágyneműt átszámoljuk és amennyiben az összes átadott ágynemű nincs meg, akkor azt a házirendben meghatározott árakon kell megtéríteni.
- Amennyiben a szobád az átlagosnál szemetesebb, extra takarítási költséget számolunk fel, amelynek összege 1500 Ft/ szoba.
Horgászattal kapcsolatos kiegészítő szabályok
- A horgászatért cégünk nem kér plusz díjat, díjmentes kiegészítő szolgáltatás.
- Csak a sporthorgászat engedélyezett, a kifogott halat minden esetben haladéktalanul vissza kell dobni a tóba.
- Egy időben egy horgász maximum egy horgászbottal horgászhat.
- A halakat etetni szigorúan tilos!
- Aki a fenti szabályokat megszegi, kártérítési felelősséggel tartozik!
- A horgászokat cégünk bármely kollégája ellenőrizheti, a szabályok megszegőit cégünk a horgászattól eltilthatja
- Kérjük a horgászokat, hogy a tópartról a szemetet a szemetesbe dobják, ne hagyják a parton, ne dobják a tóba!
- A bólyákkal kijelölt fürdőhelyen tilos a horgászat!
Extra díjak károkozás illetve a tárgyak eltűnése esetén
| Ágyak megrongálódása, tönkretétele |
25000 Ft |
| Ajtók betörése, megkarcolása |
25000 Ft |
| Apartman asztalterítő |
1000,-Ft |
| Csaptelepek |
3500 Ft |
| Dohányzóasztal terítő |
600,-Ft |
| Éjjeli lámpa |
1800,-Ft |
| Éjjeliszekrény |
5000 Ft |
| Étkezőasztal székekkel |
25000 Ft |
| Evőeszköz |
100,-Ft/db |
| Extra takarítás |
1500 Ft |
| Felmosó fej |
500 |
| Felmosó nyél |
800 |
| Felmosó vödör |
800 |
| Fogas |
3500,-Ft |
| Függöny |
2000 Ft |
| Függönykarnis |
2000 Ft |
| Fürdőszobai kispolc |
1500 Ft |
| Fürdőszobakulcs |
500 Ft |
| Fürdőszobaszőnyeg |
1000,-Ft |
| Hűtő |
30 000, Ft |
| Íróasztal |
7000,- Ft |
| Izzó eltörése, eltűnése |
1000,-Ft |
| Kanapé |
20000 Ft |
| kenyérvágó kés |
500,-Ft |
| Kép |
1500,-Ft |
| Kisasztal (dohányzó) |
5000 Ft |
| Kulcselhagyás |
900 Ft |
| Lapostányér, Mélytányér, bögre |
200,-Ft/db |
| Lepedő |
1200 Ft |
| Minikonyha |
150 000 Ft |
| Mosdó |
4000 Ft |
| Paplan |
3000 Ft |
| Paplanhuzat |
1700 Ft |
| Parkettázás anyag+munkadíj |
5000 Ft/m2 |
| Párna |
1800 Ft |
| Párnahuzat |
1000 Ft |
| Pohár |
100,-Ft |
| Puff |
5000 Ft |
| Radiátor termosztát |
7000 Ft |
| Szappantartó |
1500 Ft |
| Szekrények megrongálása |
20000 Ft – 50 000 Ft |
| Szobafestés |
15000 Ft |
| Szobai szemetes |
1200 Ft |
| Teafőző |
1800,-Ft |
| Törölköző tartó |
1000 Ft |
| Tükör |
4000 Ft |
| TV |
25000,-Ft |
| Üvegezés |
Felmérés alapján |
| Vágódeszka |
300,-Ft |
| Vállfa |
200 Ft |
| WC |
3000 Ft |
| WC tartály |
3000 Ft |
| WC ülőke |
2000 Ft |
| Zuhanycső |
1000,-Ft |
| Zuhanykabin |
25000 Ft |
Minden egyéb károkozás megtérítése felmérés alapján történik!
lap tetejére ugrás |